Nővér vagyok,de ember is.

Szálkacsipesz

Szálkacsipesz

Amit pénzzel nem lehet megfizetni

2018. június 01. - kistuco

Van az az összeg... 

Nem. Van, amikor egyszerűen a pénz nem számít.

Vagy Te odatolnád a feleséged, lányod, a saját anyád, hogy köpje arcon egy drogos, amikor a vérnyomását akarná megmérni?

Kinyitnád az ajtót a feleséged, a lányod, a saját anyád előtt, hogy az arra repülő szék először őt találja el?

Bevinnéd arra a munkahelyre dolgozni, ahol másfél óra múlva a sírással küszködve, a vizsgálóba bezárkózva hívná a rendőrséget?

Elgondolkoztál azon, hogy milyen érzés lehet, a közösségi oldalakon megjelenő, a szakmáját szidó, ócsárló, sokszor a tárgyilagosság teljes mellőzésével írt posztok tömkelegével szembesülnie?

Tudod milyen az, amikor nap mint nap újratermelődik a bizalmatlanság a munkáddal szemben és hiába dolgozol évtizedek óta a szakmádban, az szinte semmit nem számít?

Tudod milyen az, amikor a munkád társadalmi megbecsültsége a nullával egyenlő és látod, hogy a nővér szó leggyakrabban a szarpucoló jelzővel szerepel a kommentekben?

Tudod, hogy az emberek a hétköznapi feszültségeik, frusztrációjuk levezetésére egy kórházi helyzetben jelentősen többször támadnak szóval-tettel a nővérekre, mint az orvosokra? 

Vagy csak azt látod Te is, amit látni akarsz?

Hogy a nővér mosolytalan, ingerült, fásult, hogy hiába nyomod a csengőt, nem jön?

Kérlek lásd meg a mosolytalanságban, hogy éppen halottat látott el, az ingerültségben, hogy az egyetlen szabad hétvégéjén hívták be dolgozni, mert megint leszámolt egy kolléga, a fásultságában, hogy minden hónap neki évek óta öt hétből áll. Aztán ha ezzel végeztél, számold meg, hány beteg van az osztályon és hány nővér egy műszakban. Láss is, ne csak nézz!

Adj nekünk nővéreknek mosolyt, türelmet, derűt, hogy tovább tudjuk adni!

Azoknak akiket ellátunk, akár neked, a feleségednek,a lányodnak,az anyádnak, mindazoknak akiket szeretsz.

Adj minél előbb, mert most mi szorulunk támogatásra!

 

A kórházi alkonyzóna

Az életben minden a szexről szól. Kivéve a szexet.

Kispolgári rácsodálkozással vettem tudomásul, hogy városunkban is lehet prostit házhoz rendelni.

Mint afféle átlagember én is csak a baba-mama klubokat, a városi fesztivált, a nyugdíjas rendezvényeket és más közhelyes programokat ismertem.Egyszóval a város unalmasan hétköznapi arcát.

Akik a kórházi akut ellátásban dolgoznak, azok viszont látják az alkonyzóna lakóit, fura néha ijesztő vagy szánandó embertársainkat, akikkel egészen biztosan nem parolázna egyetlen polgármester sem és a szépkorúak Ki mit tud-ján sem kapnának vastapsot.

Ők a fáradt arcú éjszakás nővérek örök árnyékai, miattuk fogy tonnaszámra a nagyméretű szemeteszsák és légfrissítő, amelynek szaga keveredve a detoxikáló természetes légkörével, olyan gázelegyet alkot, hogy lyukat üt a kórházunk feletti azúrkék ózonrétegre.

Az alábbi történet egy olyan idős férfiről szól, aki csak egyszer vette igénybe az ellátást nálunk, de szerintem a pokol még akkor várt rá, amikor a kórház után hazaért...

Nem tudom, hány férfi játszik el a gondolattal, hogy ötven év házasság után félrelépjen. És hányan teszik meg?

Ez a bácsi ( nevezzük Gyurinak), aki már elmúlt hetven, eljátszott a gondolattal és megtette.

Házhoz rendelt egy barna bőrű hableányt, aki egy arcpirító összegért cserébe hajlandónak tűnt megtenni olyat, ami mostanában Gyuri bá ősz fejébe befészkelte magát, ahányszor csak ránézett a Fürge Ujjak 1977. márciusi címlapjára.

Gyuri bá remegő kézzel igazította meg aznap délután a hitvesi ágyat és a bulikára előkészített egy Vermutot, mert nagy élettapasztalatú férfi révén, biztos volt benne, hogy ezzel elvarázsolja a fiatal prostit.

A lány megérkezése után előkerült két pohár, és kezdetét vette az iszogatás. Gyuri bá minden szava végtelenül vicces és szellemes volt, ő maga pedig egy izgató érett férfi.A remek hangulatot csak egy pillanatra akasztotta meg a tenyerétől nyirkos és gyűrött papírpénzek átadása, aztán a lány már újra búgva kacagott, hozzábújva Gyuri bá Pitralon szagú mellkasához. Csodás este ígérkezett, amit egy újabb palack itallal kellett megünnepelni.

Közben a feleség, aki 200 kilométerre utazott a lányához, hogy az unokára vigyázzon- telefonált.Szerette volna elújságolni, hogy a kisunoka, hogy lapátolta be a nagyi házi süteményét. Hát azt el kell mesélni, mert ahogy az a gyerek eszik! Meg kell zabálni!

Gyuri bá nem vette fel. Mert el volt foglalva, se látott, se hallott a feszes mellek és ruganyos combok látványától.

A feleség várt, majd újra próbálta. Amikor harmadszorra se sikerült, felhívta a szomszédot, aki belebújt a filcpapucsába, kicsoszogott a lépcsőházba, megállt Gyuri bá ajtaja előtt és belesett a levélbedobó nyíláson. Legnagyobb megdöbbenésére régi kedves szomszédját tök meztelenül látta az előszoba rongyszőnyegén feküdni. Azonnal értesítette a mentőket, azok a rendőröket, azok pedig a tűzoltókat.Így késő estére egész látványos,sokszereplős finálé kerekedett a diszkrét kamaradarabból. Gyuri bá-t csúnyán lerészegedve behozták a kaján mosolyú mentős kollégák, a kis hölgyet pedig a rendőrök  ugrasztották ki a hitvesi ágyból, ahol édesdeden aludt.

Gyuri bá kijózanodása szakmai szempontból eseménymentes volt, más szempontból kevésbé.Mert ugye meztelen volt, így nem engedhettük el anélkül, hogy a családot ne hívjuk fel. Akik persze tudták már a történetet, és hogy úgy mondjam csak erre a hívásra vártak. És jöttek.

A feleség és a lánya. A Megsértett Nők Pártjának elnöke és alelnöke. Akik ennyi év után...és ők mindig mellette...és soha nem gondolták volna...és ezt a szégyent...

A család nőtagjai szó nélkül álltak meg az ágy mellett, a feleség karján átvetve egy ruhazsák. Hogy megtörjem a csendet, nyúlok a zsák felé:

- A férjének hozta?

A kezembe adja, úgy válaszol:

- Igen. Ezt viselte a lányunk esküvőjén. Kint várunk.

A megsemmisítő tőrdöfést precízen elhelyező feleség távoztával a szobában csak Gyuri bá maradt, én és a néma csend.

Később, amikor kinéztem az ablakon, láttam, ahogy egy ősz hajú idős ember, rosszul megkötött nyakkendőjével, megadóan ballag kifelé a kórházból, két oldalán, mint két szigorú fegyőr - a lánya és a felesége kíséri.

Nagyot sóhajtva becsuktam az ablakot és visszafordulva megláttam a következő mentőegységet, ahogy fáradtan tolják maguk előtt az ülőkocsit, benne egy nővel, akinek az ölében tartott, hányással teli Persiles vödréből színes buborékok szálltak az ég felé.

Temetés

Talán volt valaki, aki tett egy szál virágot a sírjára. Talán.

Utálták, mint a bűnt. A mentésirányítás, a mentősök, a lépcsőház többi lakója és persze mi is. Durva volt, agresszív, nem nézett se istent, se embert, ha részeg volt. És mindig az volt. Csak a mérték változott. 

Nem tudhattad, mit kapsz, ha találkozol vele.

Józsi halála után megszelídült, és a vegyi-gyümivel átitatott  szavai már nem voltak olyan bántóak, sokkal inkább kedvesek. Persze ezt is a maga módján. Ördögökből angyalok lettünk, karcsúak és szépek. Amikor nyert a lottón, úriasan taxival bejött az osztályra és egy akkora ajándékcsomagot kaptunk tőle, mint azóta se senkitől.

Azért vigyázott rá, hogy a nagy jóságtól nehogy felboruljon az univerzum egyensúlya, úgyhogy cserébe kisebb- nagyobb szuvenírekkel lepte meg magát. Ezek vagy személyes tárgyaink voltak, vagy az osztály tulajdonai. 

Szívesen használta alvós párnának a kolléganő kardigánját, hogy érezzen egy kis kórház szagot, végzett otthon teljes vércukor profilt az osztály Accu-chekjével, vagy készült a bikini szezonra a járókeretünkkel.

Sajnos ezeket a kis boldogság bonbonokat nem sokáig élvezhette sosem, mert az OMSZ éber munkatársai rendre visszaszállították osztályunkra azokat.

K.E. egy harcos volt. A józanság ellen folytatott háborút, az alkoholizmus Xénájaként ütötte-vágta az ellent, ahogy csak tudta. A harcmezőn esett el, fegyverrel a kezében. 

A túlvilágon biztos várta már katonatársa, Józsi - a mindig homlokába húzott tengerészsapkájával- elégedetten, hiszen elérték, amit lehetett. 

A haláluk után is vannak, akik megőrzik emlékezetükben őket.

K.E. emlékére II.

Tudja nővérke, én megmondom őszintén: kurva voltam. Ühüm Pesten,meg Almádiban. Jó nő voltam ám, sok kuncsaftom volt. Nem, a Józsit már itt ismertem meg vidéken. Az elvonón. Együtt jártunk ki a faluba inni. Egy helyen meg volt bontva a kerítés a park végében, ott kimásztunk, át a kiserdőn, be a faluba.

Persze, hogy tetszettem neki. Mi, hogy szerelem első látásra? Ja, az ám!

Egyszer jöttünk vissza a kiserdőn keresztül, aztán a Józsi már nem bírt magával, tudja kanos lett. Elkezdett tapogatni, csókolgatta a nyakamat. Tiszta nyál lettem. Felültetett egy tuskóra, ott csináltuk először. Kiabáltam, sikogattam, ez a marha meg annál vadabbul döfködött, azt hitte, hogy ennyire élvezem.

Pedig csak a valagam ment tele szálkával, nővérke.

K.E. emlékére

Hajnali fél kettő egy kórházi folyosón. A tűzjelző hangja szétrobbantja a csendet, azonnali cselekvésre ösztönözve az éjszakás nővért. Hátralöki a székét, ami nagyot csattanva zuhan a linóleumra. Már az jár a fejében, hogy ki gyújthatott rá a betegek közül egy cigire, vagy talán a rozzant hősugárzó gyulladt ki?

Nem.

A folyosón székre állva- nem boldog születésnapot kiáltva- E. néz le rá dühösen, kezében egy csokor lángoló papírvatta, amit a füstjelző érzékelőjével szagoltat éppen.

És üvölti, beleordítva a néma kórházi éjszakába egészen addig, amíg le nem szedik a székről:

Ha én nem alszok, ti se aludjatok, büdös kurvák!

 

Megterítesz otthon a vasárnapi ebédhez, és átfut a fejeden, hogy a süteményt még fel kell szelned?

Addig én bekapok egy megszikkadt szendvicset munka közben, mert nővér vagyok.

Együtt nevetsz a lányoddal a húsvéti locsolók versein?

Ha este hazaérek a munkából, és megölelem az enyémet, még érzem majd a haján a sokfajta kölni nehéz illatát.Nekem az élményből ennyi maradt. Mert nővér vagyok. És dolgozom.

Büszkén fotózol az anyák napi ünnepségen?

Ha valamelyik képen ott áll zsebkendőjét gyűrögetve a gyerekem, kérlek, küldd el azt a képet! Hadd lássam az én kicsim!Hisz nővér vagyok és dolgozom!

A gyerekeid tágra nyílt szemmel csodálják a csillagszórók fényét, amíg te meghatottan elkezded énekelni a Mennyből az angyalt?

Addig én felhívom a családom a huzatos kórházi folyosóról és elszorul a szívem, amikor leteszem a telefont. Mert nővér vagyok és dolgozom. 

Ha véget ér a munkaidőd másnapig nincs vele dolgod?

Én hazaérek és már jönnek a telefonok, üzenetek, intézzek időpontot, beutalót, sürgős vizsgálatot. A családi, baráti összejöveteleken, ahol azt gondolnám, hogy végre hátra dőlhetek, na akkor kerülnek elő az értelmezésre váró zárójelentések. Soha nem tudhatom, hogy aznap kell-e és mennyi kórházi rémtörténetet meghallgatnom. Itt mindig szerepel legalább egy hanyag, lusta és/vagy rossz modorú nővér és én ilyenkor lehajtom a fejem. Aztán este még átkötöm az ismerős néni lábát, beadok egy injekciót valamelyik rokonnak, bedobom a postaládába egy beteg kórházban felejtett papírjait.Csak úgy.

Mert nővér vagyok, és mert néha úgy érzem, soha nem ér véget a munkaidőm.

 

 

 

süti beállítások módosítása