Megterítesz otthon a vasárnapi ebédhez, és átfut a fejeden, hogy a süteményt még fel kell szelned?

Addig én bekapok egy megszikkadt szendvicset munka közben, mert nővér vagyok.

Együtt nevetsz a lányoddal a húsvéti locsolók versein?

Ha este hazaérek a munkából, és megölelem az enyémet, még érzem majd a haján a sokfajta kölni nehéz illatát.Nekem az élményből ennyi maradt. Mert nővér vagyok. És dolgozom.

Büszkén fotózol az anyák napi ünnepségen?

Ha valamelyik képen ott áll zsebkendőjét gyűrögetve a gyerekem, kérlek, küldd el azt a képet! Hadd lássam az én kicsim!Hisz nővér vagyok és dolgozom!

A gyerekeid tágra nyílt szemmel csodálják a csillagszórók fényét, amíg te meghatottan elkezded énekelni a Mennyből az angyalt?

Addig én felhívom a családom a huzatos kórházi folyosóról és elszorul a szívem, amikor leteszem a telefont. Mert nővér vagyok és dolgozom. 

Ha véget ér a munkaidőd másnapig nincs vele dolgod?

Én hazaérek és már jönnek a telefonok, üzenetek, intézzek időpontot, beutalót, sürgős vizsgálatot. A családi, baráti összejöveteleken, ahol azt gondolnám, hogy végre hátra dőlhetek, na akkor kerülnek elő az értelmezésre váró zárójelentések. Soha nem tudhatom, hogy aznap kell-e és mennyi kórházi rémtörténetet meghallgatnom. Itt mindig szerepel legalább egy hanyag, lusta és/vagy rossz modorú nővér és én ilyenkor lehajtom a fejem. Aztán este még átkötöm az ismerős néni lábát, beadok egy injekciót valamelyik rokonnak, bedobom a postaládába egy beteg kórházban felejtett papírjait.Csak úgy.

Mert nővér vagyok, és mert néha úgy érzem, soha nem ér véget a munkaidőm.