Egyszer mesélte nekem egy orvos, hogy egy meghalt beteg dokumentációján a következő bejegyzést látta: A halál időpontja: 25:30
Ez a történet erről a cikkről jutott eszembe:
https://index.hu/velemeny/2018/09/27/egy_orszag_ami_a_24._oraban_van_evtizedek_ota/
A cikket elolvasva furcsa kényelmetlenség lett rajtam úrrá. Pontosan nem tudnám megmondani, hogy mi zavart, az irónia vagy az, hogy úgy éreztem, nem vesznek komolyan engem- évtizedek óta a szakmájában dolgozó egészségügyist. Na, hiszen így is megy a szekér, nem? Milyen 24 óráról drámáznak már évtizedek óta? Hogy is van ez? Tarthat a vég évtizedekig? Vagy ha nem, akkor mennyi, az annyi?
Ahhoz, hogy a kérdésekre választ kapjunk, fel kell ismerni, hogy Magyarországon kétfajta időszámítás van. Az egyik a politikusoké és az őket kiszolgálóké. Ez természetesen 24 órából áll, és az idő múlását jelző mélyhangú nagyharangját a 24. órában szinte mindig kész valaki megkongatni- erre a tevékenységre külön számlatömbjük van- és van a másik időszámítás. A többieké. Ahol egy nap 25 órából áll.
Ez a 25. óra nincs rajta a kopott, örökké elfáradó 1500ft-os kórházi faliórákon. Nem, azokon nincs rajta. Sem a buszpályaudvari kijelzőkön, sem a városi terek tornyos óráin.
A 25. órát mi alkottuk meg magyarok és gondosan őrizzük évtizedek óta. Csak a miénk. Mondhatni hungarikum. Már a csontjainkban érezzük, ez vezeti a vénát kapkodva szúró kezünket, ez súgja a fülünkbe, hogy tegyél pelenkát a betegre, mert később hiába csönget ágytálért, úgysem érsz oda időben.
Mi, kórházi dolgozók a 25. órában végezzük el azon kollégák munkáját, akik hiányoznak a rendszerből. Mondanom sem kell, bőven jut ágyazás, etetés, mosdatás erre a késői órára is! Már régóta a 25.órára tolódik a betegekkel való beszélgetés, és az önképzés igénye is.
A 25. óra nagyon más. Vannak furcsa fényei, amelyek különleges megvilágításba teszik életünk dolgait, de akkorra már nagyon fáradtak vagyunk és tompa zsibbadatban gépiesen tesszük a dolgunkat.
Megszoktuk az évek alatt, talán már nem is tudnánk máshogy élni...így örök hálával gondolunk mindazokra, akik lehetővé tették számunkra, hogy majd egykor mi is meghalhassunk 25 óra 30 perckor.
