Hát vannak akciós ellátások...Például azoknál a paraszolváló vagy ismeretségi körbe tartozó betegeknél, akik ügyeleti vagy főmunkaidőben kerülnek ellátásra és ráadásul még  nem is a panaszaikra koncentrál a doktor, hanem egyfajta nevével fémjelzett akciós ellátás keretében totális kivizsgálást végez, átpréselve betegeit az ügyeleti diagnosztika amúgy is szűk keresztmetszetén.

A területen kívüli beteg is ellátható így, csak akut esetnek kell álcázni és a rosszullétet az adott doktor ügyeletéhez kell igazítani. Aztán mozgósíthatjuk a labort, Rtg-t, műtőt, anesztéziát is akár.

Komolyan vehető és szigorúan ellenőrzött protokollok hiányában az önös érdekek  és haszonszerzés, a szakmaiatlanság miatti pazarlás vezeti a  "sikerlistákat" azokon a helyeken, ahol az ellátás hogyanját firtató kérdésre megfelelő reflektálásnak gondolják az - Orvoslás művészet! mereven felsőbbrendű válaszát.

A kórházi blekfrájdéj annyira hozzátartozik az életünkhöz, mint a napokig szutykos pohár a fekvőbeteg éjjeliszekrényén. 

 És hiába a tehetség, jó szándék, szakmai és emberi igényesség tiszta víze, ha ahova öntjük nem más, mint az a bizonyos  ragacsos, szutykos pohár.

A rehabilitációs és reumatológiai osztályon dolgozók tudnának arról beszélni, hány ember is veszi igénybe az osztályos felvételt és tölt el életvitelszerűen hosszú heteket a fent említett helyeken egyfajta "állagmegóvás" címszó alatt úgy, hogy a kórházi betegellátó osztályt közösségi-szociális élete felpezsdítésére használja,és néhány nem túl megerőltető kezelés igénybevétele után még csillagos ötöst is ad magának egészségfejlesztés tantárgyból. 

Miközben a stroke-on átesett beteg, akinek újra kéne tanulni önállóan enni, inni, beszélni, ülni, járni vagy ha azt nem, legalább a segédeszközöket biztonsággal használni, helyhiány miatt a rehabilitáció helyett a krónikus osztályra kerül. Milyen üzenete van ennek a betegek számára? 

Számomra az, hogy az ellátás érdekek mentén összeeszkábált szűrőjén pont akkora lyukak vannak, amin kiesik az önérvényesítéssel nem rendelkező kiszolgáltatott és fent marad minden,ami ennek az ellenkezője.

Mélyen beágyazódott tabu az egészségügyben, hogy azok az emberek, akik munkájukkal, magatartásukkal megtestesítik mindazt, amitől ennyire negatív lett a megítélésünk az utóbbi kb. húsz évben, azok az emberek következmények nélkül itt vannak köztünk, ugyanúgy jelen vannak a betegellátásban, mint más, a munkáját korrektül ellátó dolgozók, ugyanúgy felveszik a fizetést hónap elején, mint mások.

Hallgatás, legfeljebb kínos csönd- ha a nevüket kiejtjük, és legfeljebb egymás közt mondjuk ki- ő sem idevaló.

A közvetlen kollégák takargatják a részegen dolgozót hónapokig, évekig akár évtizedekig ( vajon hány beteg ellátását veszélyeztette addig, hányan szorongtak magatehetetlenül a betegágyon éjszaka, amikor meglátták a dülöngélő éjszakást, hány gyógyszer dózis lett elnézve? ) mert egyébként olyan rendes, mindig hoz csokit, bármikor szólok neki cserél velem, van elég gondja, miattam legyen munkanélküli- és még sorolhatnám a kényelmességből, a bagatellizálásból és gyávaságból épített toronymagas kifogásokat, aminek alapja leginkább az, hogyha kirúgják az alkoholista, toxikomán, pszihopata, szakmailag reménytelenül inkompetens vagy erkölcsi nulla  kollégákat, akkor mégis ki veszi át a műszakjaikat? Én? Én biztos nem. Akkor megint hány hétvégén dolgozok? És mi lesz a másodállásommal? Hogy rendezem a gyerekeim? Megint az anyósnak kuncsorogjak, hogy vigyázzon rájuk? Jöjjek vissza még négy- öt 12 órás műszakra oda, ahova egyébként is utálok bejárni?

Nehéz a megtisztulás vagy mi tesszük azzá?

Hol van a felső vezetés felelőssége, milyen üzenetet adnak azzal, ha a fent említett problémás dolgozót még ki is tüntetik, vagy a pozíciójában hagyják, ezzel mintegy védőburkot vonva köré?

Mindannyian, akik részt veszünk ebben, ráébredünk-e a saját felelősségünkre akkor, amikor leszámol a jobb sorsra érdemes, becsületes munkatárs, akiknek elege lett abból a fullasztó közegből, amiben élünk és dolgozunk?

1. Várd meg, amíg lehiggadsz.

- Ha indulatos vagy, nem érsz el semmit, mert a nagy hangerőd, és a dühös szavaid csak ellenállást váltanak ki. Igazából te sem gondolod, hogy pozitív végkimenetele lehet az "azért fizetem a tébét, hogy normális ellátást kapjak" illetve a " fel fogom jelenteni magukat  " kezdetű mantráknak. Hidd el, hogy egy kórházi dolgozó olyan sokszor hallja ezeket a mondatokat, hogy ettől nem fog a falnak menni. Főleg, mert nem érdekli a tb befizetésed ( hiszen anélkül is ellátnak, maximum kiszámlázzák később ) és attól sem hatódik meg, ha felvázolsz egy távoli, be nem következett eseményt, a feljelentést.. 

2. Aztán gondold végig, hogy valódi sérelem ért-e, vagy tulajdonképpen másra haragszol, csak levered a kórházi dolgozókon.

Mondjuk haragudhatsz a lányodra, akit egy koncertről tök részegen vittek be lehányt ruhában a sürgősségire hajnalban, vagy az anyósodra, akit megint egész nap kísérgethetsz vizsgálatokra, mert a férjed persze nem ér rá. Vagy itt van a nagyi, aki igaz, hogy már 85 éves, de olyan jól elvolt egyedül és most tessék, kiderül, hogy amikor a mentő beviszi a kórházba, két hetes rászáradt széklet van a fenekén, zokniján, ruháján. Hogy nem bír felkelni, etetni kéne, mosdatni, törődni vele. Ahogy ő tette veled kiskorodban. Persze az más volt. És rájuk nem lehet haragudni nyíltan, hiszen akkor te rossz ember lennél, hálátlan unoka, tiszteletlen meny, lelketlen szülő. Így marad a nővér, az orvos, akárki, akire ráöntheted a frusztrációdat.

3. Ne a közösségi oldaladon írd ki a sérelmeid!

Ha valóban méltánytalanság ért téged vagy a hozzátartozódat, a helyén kezeld a problémát, ahova való,ne a névnapi köszöntőid vagy a hétvégi kerti sütögetés képei közé szorítsd be az erről szóló posztodat. Hidd el ez is méltánytalanság- önmagaddal szemben.

4. A panaszt írásos formában tedd meg, levélben vagy email-ben.

Erre 30 napon belül kötelesek válaszolni és a panaszod kivizsgálni. Panaszt tehetsz az osztályvezetőknél, a kórházigazgatónál és a betegjogi képviselőnél. A levélben törekedj a tárgyilagos, tényekre szorítkozó probléma leírásra, ez mindig sokkal hatásosabb, mint az elfogult vádaskodás. Ha voltak szem és fültanúk, nevezd meg őket.

5. Ha lezárult a panaszbejelentési eljárás , zárd le te is magadban.

Fogadd el, hogy a kórházi dolgozó is ember, aki hibázhat, ahogy te is ember vagy, aki hibázik.Fogadd el, hogy sokszor nem az a fontos, hogy igazat adjanak, néha az is elég, ha elindítasz egy apró változást- de a legfontosabb az az érzés, hogy egy komoly konfliktushelyzetben ki tudtál állni felnőtt ember módjára magadért vagy a szeretteidért.

Nővérnek lenni nem munka, hanem hivatás.

Hányszor hallottuk ezt? És főleg mikor? 

Sokszor és főleg azokon a rendezvényeken, ami csak nekünk szól- csak értünk van. Legyen az Kossuth Zsuzsanna emléknap, ápolók nemzetközi napja , kongresszusok, továbbképzések és egyéb hasonló finomságok. Ezeken a helyeken valahogy már gerincvelőből jönnek az érzelgős mondatok a hivatástudatról, arról, hogy mi mások vagyunk, többek, jobbak, igen mi erre születtünk, ezért kelünk fel reggel, mert a betegek szeretete MINDENÉRT kárpótol.

És a rád törő émelygés talán hozzásegít a felismeréshez- itt téged most becsapnak, manipulálnak, itt téged nem néznek felnőtt embernek.

Mert a húsba vágó , mindennapjainkat megkeserítő problémák nyílt felvállalása helyett, mi mellébeszélünk vagy lehajtott fejjel hallgatunk, ők meg főznek nekünk a hiúságunkból, a dicséretre való vágyunkból meg a beszariságunkból  egy ínycsiklandó ebédet. Hmm, beleszagolunk a nekünk szervezett rendezvény levegőjébe, nagyot szippantunk az ismerős levegőből és zsíros mosollyal az arcunkon, degeszre zabáljuk magunkat a főztjükkel.

Évtizedek óta esszük ezt a kosztot. Neked még nem elég?