Nővér vagyok,de ember is.

Szálkacsipesz

Szálkacsipesz

Utolsó kommentek:

Hórukk 2018.08.07. 00:46:49

@19540511: Neked szemészeti rehabilitációra kellene eljutnod. Vagy legalább fülészetire. Ha szétnéznél kicsit a szanatóriumokban, a legtöbb beteg jó állapotú, vidám, élelmes visszajáró, akik all inclusive hotelszolgáltatást vesznek igénybe - TB-finanszírozással. Ha eléggé hálásak, akkor néhány szanatóriumban házastársukkal, partnerükkel együtt elhelyezve gyógyulhatnak. Hazafelé menet leadják a háziorvosnál a zárójelentésüket, amelyen - ha jól tejelt a beteg - már eleve szerepel az, hogy ha visz új beutalót, akkor szívesen látják ismét. Tehát a beteg viszi a zárót és egyúttal már el is kéri az új beutalóját, amit elpostázva 1 év múlva menetrendszerűen megkapja a behívóját. Függetlenül attól, hogy a helyre esetleg nagyobb szüksége volna az agyvérzésen, infarktuson stb. átesett páciensnek. Utóbbi beteg nem biztos hogy fizet, ráadásul csak nyűg az ápolóknak és probléma az orvosnak, mert ő valóban beteg, bármi megeshet vele. Soronkívüliség természetesen nincs, vagyis van, pénzért. Mindenki ugyanabban érdekelt, csak a valódi beteggel van kicseszve.

Bejegyzés: Kórházwellness

nemecsekerno_007 2018.08.06. 20:26:02

@19540511: Jajj, dehogy nem. Csak vannak akik "okosba" használják :)

Bejegyzés: Kórházwellness

Girhes 2018.08.06. 19:45:40

Hozzátartozóm a múlt héten jött haza térdprotézis-beültetés utáni négyhetes rehabilitációjáról. Négyágyas szobában lakott és ő volt az egyetlen, aki műtét utáni rehabra szorult, a másik három "beteg" "visszajáró" volt. Egyikük - saját elmondása szerint - 15 éve minden évben 3 hetet ott tölt, napi félórás gyógytornán kívül egész nap társasági életet élt, mindenkit ismert, mindenkivel puszipacsi státuszban volt. Mindeközben hozzátartozómra annyi idő jutott, hogy a négy hét elteltével mankózni, botozni alig tud, lépcsőn járni nem képes. Természetesen a tb által finanszírozott gyógytorna-alkalmakat erre az évre már felélte, marad a fizetős (óránként 5000 Ft) gyógytorna, ha azt akarjuk, hogy el tudja hagyni a lakását.

Bejegyzés: Kórházwellness

19540511 2018.08.06. 19:24:39

@nemecsekerno_007: Az egészségügy NEM szociális szolgáltatás, aki ezt állitja, annak fogalma sincs róla.

Bejegyzés: Kórházwellness

19540511 2018.08.06. 19:21:34

Ez a "nővér", aki ezt állítólag írta, soha életében nem töltött még egyetlen egy napot sem rehabilitációs osztályon. Én sajnos nagyon jól ismerem a rehabilitációs kórházakat, osztályokat, mivel egyrészt édesapám agyvérzése alatt többször több ilyen kórházban megfordultam, később a férjem agyvérzése után szintén kb. fél-háromnegyed éven keresztül szintén napi szinten fordultam meg ilyen helyeken, utána pedig 15 évig dolgoztam egy olyan egészségügyi intézményben, ahol működött/működik rehabilitációs részleg. Nos, tudomásom szerint bekerülni sem könnyű ilyen helyre, mert valóban sorbanállás van, de a háziorvos beutalása után rehabilitációs főorvos megvizsgálja a beteget, hogy egyáltalán alkalmas-e rehabiitációra, utána bekerül egy ilyen intézménybe a beteg és elkezdődik a kemény meló. Egyáltalán nem hasonlít welness-szállóra egy ilyen intézmény. Pl. az egyik "legjobb" hely a Budakeszi Intézet, ahol 10-20 ágyas szobákban összezsufolva élnek a betegek, egy ápolónő jut 30 betegre, akik közül sokan nem képesek egyedül WC-zni sem, fürödni egyáltalán, arról nem is szólva, hogy ezek a WC-k, zuhanyzók sem I. oszt. helyek. Ahol én dolgoztam, a Misszió az tényleg szuper hely a budakeszihez képest, de itt sem töltenék el szivesen még egy hetet sem betegként, arról nem is szólva, hogy ide még kevésbé jutna be valaki, aki nem szorul valóban rehabilitációra pl. egy baleset, agyvérzés után. Szóval az illetőnek egy szava sem igaz, aki a fenti blogot írta.

Bejegyzés: Kórházwellness

pushup 2018.08.06. 15:20:16

kinek a felelőssége? nyilván nem a "betegé".

Bejegyzés: Kórházwellness

nemecsekerno_007 2018.08.06. 14:04:23

Az egészségügy szociális szolgáltatás, nem sok köze van a biztosításhoz. Ugyanolyan felosztó-kiróvó szisztéma mint a nyugdíj. Nem sok köze van se a befizetésekhez, se a rászorultsághoz.

Bejegyzés: Kórházwellness

kaktusz20 2018.06.02. 22:28:18

@banyatank: Nyilván te is hallottál botrányokról sürgősségi osztályokon. Fotók, földön fájdalomtól fetrengő betegekről. Na, találtak megoldást. Nem mehet be veled a hozzátartozód a váróba sem, őt különzárják egy másik váróba. Nagyon hosszú órákra. Szerinted? Fáj rosszul vagy, vagy csak csak szorongsz? Jó lenne, ha anyukád, férjed, feleséged, barátod, gyereked melletted lenne? Ne is álmodj róla. Sokan beszökdösnek, de szigorúan kiparancsolják őket. A váróból.
Aztán órákig a fú sem nő, de műszakváltás előtt hipp-hopp elfogyunk pillanatok alatt, Mindenhol ki van írva, hogy sürgősségi sorrendet tartanak. Megértem. Majdnem utolsó vagyok, a derékfájós már hazament, gondolom kiszökök a férjemhez (ugye ő nem jöhet be, én meg nyilván nem vagyok súlyos beteg, így utolsónak), amikor ordítva keresnek, hogy lehet tüdőembóliám van, ott fogok meghalni. Hát de tényleg, a derékfájás súlyosabbnak tűnt mint az (lehet)embólia?
Ezekkel álljak én le harcolni? Hülyének nézel?

Bejegyzés: Amit pénzzel nem lehet megfizetni

kaktusz20 2018.06.02. 21:58:44

@banyatank: Bocs, mint írtam, az én életem kevés erre. A rendszer rossz, a rendszerben lévő emberek szemlélete rossz. Alapvető hiányosságok vannak, a legapróbb dolgokban sincs kommunikáció, információ, ezzel is csak a kiszolgáltatottság nő. Mert ha kapsz egy információt, nyilván vissza fogsz élni vele. Ez a kiindulási pont.És még csak a jéghegy csúcsát kapargatom. Hát, nem vagyok én Don Quijote:)))

Bejegyzés: Amit pénzzel nem lehet megfizetni

banyatank 2018.06.02. 21:34:58

@kaktusz20: igen, értem. És azt is, hogy ugyanazt az egy példát hajtogatod folyamatosan. Gondolom, soha, de soha az életben nem kaptál még normális ellátást sem te, sem senki, akit ismersz. Rettenetes sajnálom, hogy te vagy a világ legszerencsétlenebb embere, aki még soha, sehol nem kapott semmi jót. És miért is kellene az egyes embereknek tenni valamit, legyen az bármilyen kis dolog? Egyszerűbb másoktól várni a megváltást, a segítséget, hiszen mindenki azért született erre a világra, hogy az körülötte forogjon, mindenki az ő kedvét keresse és őt szolgálja ki. Ha meg valami nem működik rendesen, akkor mások dolga megjavítani, nehogy meg kelljen mozdulni. Nem a hátralévő életed kell erre áldozni. De ha valami nem jó, ha valami Neked nem tetszik, az ellen csak Te tehetsz.

Bejegyzés: Amit pénzzel nem lehet megfizetni

kaktusz20 2018.06.02. 21:16:23

@banyatank: Ugyanmár, az egész rendszer egy nagy hiba. Nem tartom valószínűnek, hogy arra áldozom életem hátralévő részét, hogy megértessem az egészségügyi dolgozókkal, nem a betegek vannak értük. Az egészségügyben még feudalizmus van. Azt sem értik, mit akarok tőlük.
Mikor meguntam a szórakozásukat, akkor szépen megfogtam a táskámat, elindultam kifelé. Kérdezte az egyik, hova megyek. Mondom, haza. Azt nem lehet. Akar fogadni? 5 percen belül megkaptam a papíromat. Ezért tegyek panaszt? Vagy azért, mert este órákon keresztül telefonált (hallhatóan magánügyben), de még a szemkontaktust is kerülte, nehogy kérjek tőle valamit? Pl. egy takarót, mert a csupasz lepedőn utcai ruhában is fáztam május elején nyitott ablaknál? Végül háromszor kértem. Csak akkor kaptam, amikor úgy kérdeztem, kit kell itt orálisan kielégíteni, hogy kapjak egy takarót? Az ajtóból dobott az ágyra egy olyat, amit a szemétben sem piszkálnék meg bottal sem. Csak reméltem, hogy nem a szennyesből vette. Vagy, hogy látja olvasok, és egyetlen szó nélkül lekapcsolja a villanyt. Na nem azért, hogy aludni lehessen, mert utána egész éjjel hangosan röhögnek, és szívják az elektromos cigit a szobában. Vagy azért, mert mikor egy pillanatra elalszom egyetlen hang nélkül az orromba nyom egy szondát? Áááá, sokáig folytathatnám. Másnap itthon kiírtam magamból. Négy oldal lett.
Csak arra jöttem rá, hogy balesetben, a helyszínen akarok meghalni, mert a magyar eü-t nem nekem találták ki.

Bejegyzés: Amit pénzzel nem lehet megfizetni

kun andras 2018.06.02. 20:41:11

Bakker, 2 órája jöttem haza a Baleesetiről. Csak azt tudom mondani, hogy respekt annak, aki ott dolgozik.

Bejegyzés: Amit pénzzel nem lehet megfizetni

lac64 2018.06.02. 20:17:18

Az a baj, hogy ez a helyzet addig fog fennmaradni, amíg ez a szakma anyagi és erkölcsi megbecsülése közelít a nullához. Ma - egy októberről előrehozott béremeléssel együtt - egy öt év gyakorlattal rendelkező diplomás ápoló nettó alapbére 160-170 ezer, az OKJ-s végzettségűeké sok esetben éppen eléri a kötelező bérminimumot. A jobbak - tisztelet a kivételnek - itt is elhúznak nyugatra, vagy a magánklinikákra, (vagy éppen az IKEA-ba eladónak, mert ott éppen a másfélszeresét keresi, mint ápolóként) marad, aki marad. Az intézmény is tudja, hogy ki közülük a bunkó, a hanyag, csak nem tudja kirúgni, mert a helyére nem tud felvenni senkit.
Így is osztályokat zárnak be ápolóhiány miatt, mi lenne akkor, ha ezek a tahók sem lennének? Így is egy 60 ágyas krónikus belosztályra nappali műszakban 4-5 ápoló jut.

Bejegyzés: Amit pénzzel nem lehet megfizetni

banyatank 2018.06.02. 20:10:57

@kaktusz20: mit értesz azon, hogy vannak olyanok mint én? Nem vagyok egészségügyi dolgozó, de ami élmény engem a kórházakban ért (és az nem volt kevés), az pozitív volt. És nem, nem magánban, hanem állami kórházakban, éjszakai ügyeleten, rendelőintézetekben. Azt próbáltam megértetni a lelkes kommentelgetőkkel, hogy nem kellene általánosítani, vannak még jó dolgozók az egészségügyben (is). És azok szenvedik meg leginkább ezeket a meggyalázó kommenteket, akik lelkiismeretesen dolgoznak - a parasztokat ez amúgy sem érintené meg. Sőt, ők ezt a blogot nem is fogják elolvasni. Őket ki kell pakolni a renszerből, veszélyeztetés miatt eljárást kell indítani ellenük... De ez nem annak a hibája, aki még próbálkozik - tisztességesen dolgozni, odatenni magát a munkájában. És nekik - a mostani helyzetben támogatásra van szükségük. Pont azért, mert mindenki általánosít, mert minden nővér egy köcsög. Nem ők fogják megváltoztatni a rendszert, ők kevesek ehhez. Ők is pontosan tudják, hogy kik azok közülük, akik nem dolgoznak rendesen, nem tisztelik a betegeket, az orvosokat, a kollégákat. De - mint minden más helyen, nem csak az egészségügyben - azok vannak "védve", akik több időt töltenek seggnyalással, mint a munkával. Nem csak neked szánom ezt a választ, hanem mindenkinek, aki nekem kommentelt (ne vedd személyes sértésnek): te / ti mit tettetek, hogy ez az állapot megváltozzon? Lehet privát biztosítást kötni (Emineo - sürgősségi 24 órás ellátás, Medicover...stb - lehet nem jobb, de amíg nem próbáltad, nem tudhatod), lehet jogászhoz fordulni, lehet véleményezni név szerint emberek munkáját - ha kellően sok panasz gyűlik össze, a vezetőségnek el kell távolítania. De nem csinálni semmit és azokat bántani, akik nem tettek rosszat....mi értelme van? Jobb lesz neked azzal, hogy felhúzol másokat? Megnyugszol, ha kiadod magadból azt, amit akkor és ott nem tudtál - és ezzel valaki más lelkébe mászol bele? Nevezd meg, aki neked ártott! Vonasd felelősségre! Vegyük a fáradtságot ahhoz is, hogy utánamenjünk, ha valami nem jó, ha valaki igazságtalanul bánt velünk vagy valamelyik szerettünkkel. Mert akkor semmi nem fog változni, ha csendben hallgatunk és aztán arc és név nélkül valamelyik blog alatt kiöntjük magunkból.

Bejegyzés: Amit pénzzel nem lehet megfizetni

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.02. 19:00:28

@ParePCSI:

"Igen. A nővérek! A nővérek! De te nem hagytad."

Bírom, amikor a főbűnösök és a szintén felelős orvosok helyett egy szintén kiszolgáltatott beteget (engem) fikázol. Menj már ugye tudod, hova.

Bejegyzés: Amit pénzzel nem lehet megfizetni

kaktusz20 2018.06.02. 18:33:18

@banyatank: Ezen kívül, nem tudom, normálisnak tartod-e, hogy az orvost (akire egyébként egy szavam nem lehet) a háta mögött kiröhögték, a diagnózisát megkérdőjelezték. A betegek előtt, a huszonéves tanulatlan lánykák.
És az egyik koléegájuk, amikor látta, hogy már falra mászok tőlük, odasúgta úgy kivágnám őket, hogy a lábuk nem érné a földet.

Bejegyzés: Amit pénzzel nem lehet megfizetni
süti beállítások módosítása